Nagy szegénységben éltek gyerekkorában a családjával, de ahogy ő mondja: a szeretet hatalmas volt náluk. Tehetségével utat tört magának a szórakoztató zenei műfajban, mulatós slágerek sokaságát alkotta meg mostanra, saját műsort vezet évek óta az egyik televíziós zenecsatornán.
Tudja honnét jött, s érezhetően megtudja becsülni amit a siker hozott az életébe. A magyar mulatós zene egyik kiemelkedő előadójával és dalszerzőjével, Sihell Ferry-vel beszélgettünk.

Sihell Ferry / Fotó: FacebookSihell Ferry / Fotó: Facebook

 

Pályád elején inkább popzenei vonalon tevékenykedtél, majd később váltottál és a szórakoztató zenei műfajban alkotsz már jóideje szerzőként és előadóként is egyaránt. Azon belül is a mulatós műfajt képviseled. Én azt érzem szakmán belül, hogy el van nyomva nem kicsit ez a műfaj. Pedig az emberek nagyon is szeretik. Te is érzed ezt a mulatós műfajt körbevevő negatív szemléletet, szakmai fronton? Ha igen, akkor szerinted mi az oka ennek és, hogy lehetne ezen változtatni…?

Valóban. - Jól látod. Ez a műfaj egy kirekesztett stílus. De ez csak a szakmai berkekben van így és én mindig azt mondom, hogy nem a szakmának zenélek, hanem a közönségnek. Nem érzem az elnyomást, mert nem veszek részt zenei körökben, de olvasok és látok megnyilvánulásokat ezzel kapcsolatban. Pedig sokszor az kiabál, akinek a háza ég. Azt mondják, hogy szegényebb és tanulatlanabb réteg zenéje a mulatós, pedig nem. Láttam én már orvost, ügyvédet is önfeledten mulatni a zenénkre; de zenéltem már több ismert, „nagynevű” közszereplő magán buliján is, ahol ők is mulattak a zenémre. Sosem bántanék meg senkit, de nagyon sok fellépésen van úgy, hogy egy népszerű pop, vagy más stílust képviselő előadó lép fel utánunk és látom a hangulat lecsengését, a közönség szétoszlását.

 

A kezdetektől fogva úgy ismerlek, hogy szeretsz adni. Most nem csak a jótékonykodásra kell gondoljanak az olvasóink, hanem ez annál mélyebb és összetettebb, szerintem. Te bemutatkozási lehetőséget adsz például feltörekvő tehetségeknek a műsoraidban, egyengeted tehetséges családtagjaid zenei karrierjét. Ha a magánéleti oldalát nézem a dolgoknak, akkor a testvéreiddel, családtagjaiddal sok közös programban veszel részt, élményeket adsz nekik…

Én azt érzem, hogy némi szakralitás is rejlik az egész mögött. Túl azon, hogy jó embernek neveltek - én úgy érzem, hogy - még a hited is irányít ezekben a jó-cselekedetekben.  Vagy tévedek?

Részben igazad van, de nem teljesen így van. A feleségem Viki az, aki ezeket a "jó cselekedeteket" megszervezi, én teljes mértékben támogatom, de mivel én vagyok szem előtt, azt gondolják, hogy én vagyok a jó tettek, segítőkezek mögött, de valójában Viki az irányadó én pedig a támogató. A „Dallamokon át” fellépőit is például ő szervezi egyszemélyben, de abban megállapodtunk, hogy mindig adunk lehetőséget a fiataloknak a bemutatkozásra. Nekem sajnos 20 évvel ezelőtt nem adtak lehetőséget, nem nyíltak ajtók és tudom, hogy milyen érzés kint maradni. - Ezért is támogatjuk a fiatalokat. A lehetőséget megadjuk, az pedig, hogy mennyire tudnak vele élni; már csak rajtuk múlik. Az is igaz, hogy ehhez a szemlélethez valóban szükség van a hitre is, nekünk abból pedig bőven van. Hisszük, hogy ha kapunk, abból adnunk is kell és eszerint élünk.

 

Elárulom: Sok közös van bennünk. ? Többek közt az, hogy ha jól informálódtam 14 éves voltál kb. mikor belecsöppentél az éjszakázásba muzsikusként. Aztán jöttek a lakodalmak, bálok egyéb rendezvények sorra. (Én is így kezdtem). Így visszagondolva, szerintem jó iskola volt ez sok-tekintetben. Te mit gondolsz erről?

A legnagyobb iskola. Kezdve ott, hogy valós zenészek vagyunk. (Én például több hangszeren játszok. A billentyű a fő hangszerem, de a gitározni is tudok, és a dobok mögött is van rutinom). A második fontos dolog, hogy megtanultunk a közönséggel bánni. Ezer féle emberrel találkoztunk, mindenkinek érteni kellett a nyelvén. Harmadik dolog pedig az, hogy ott műfajtól függetlenül mindent kell tudni játszani. Lehet, hogy én mulatós zenész vagyok, de én is szeretek „művészkedni” és szeretem az igényes zenei világot, de nem hobbinak tartom a zenét, hanem hivatásnak, ezért a vendéglátós éveim tapasztalatából tudtam, hogy nagyobb az igény a jó kedvre és bulizásra, mint a művészkedésre. 

 

Aki követ téged közösségi oldalon az láthatja, hogy nagy utazók vagytok a feleségeddel, Vikivel. ? Sokfelé jártok, főleg külföldön. S ha információim nem csalnak, akkor ez összefügg valamelyest azzal, hogy leszoktál/leszoktatok a dohányzásról anno… - Beavatnád olvasóinkat a részletekbe?

Sajnos én nem az életmód váltás miatt tettem le a cigarettát. Édesanyám egyik napról a másikra lebetegedett, és ő is szeretett cigizni. Az utolsó heteit kórházban töltötte és sajnáltam, hogy nem tud rágyújtani. Kiakartam ágyastól tolni a levegőre, hogy rágyújtson, de mivel ő nagyon félénk volt, nem engedte. Ablakot akartam a szobába nyitni, mondtam neki gyújtson rá majd megoldjuk, de ezt sem engedte. Azt mondtam neki, hogy amig nem gyógyul meg és nem tudunk együtt rágyújtani én se fogok. Hazamentem, rágyújtottam és nem esett jól, elnyomtam. Ez volt 2015.08.06.-án. Aztán sajnos anyukám elment egy hét múlva, én pedig az ígéretemet megtartottam. (Ő nem gyógyult meg, én nem gyújtok rá.) Napra pontosan egy hónap múlva Viki is letette a cigit, és egyik napról a másikra azon vettük észre magunkat, hogy bár nem tudatosan, de átalakult az életmódunk. Rájöttünk, hogy semmi sem tart örökké, és arra is, hogy bármikor bárkivel egyik napról a másikra megtörténhet a baj. Ezért eldöntöttük, hogy a napi 3 doboz cigi árat, amit addig ketten elszívtunk, minden évben elutazzuk. Ezt azóta is tartjuk és rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Nem változtattunk az étrendünkön, mert nagyon szeretünk enni, de minőségi ételeket eszünk és minőségi alapanyagokat használunk, valamint a gyömbér és a gránátalma napi szintűvé vált nálunk.

 

Még 2018-ban olvastam egy cikkben, hogy visszavettél a tempóból. Kevesebb fellépést vállalsz? Ez most is így van?

Igen. Ezt sem én irányítom, hanem Viki. Ő szervezi a fellépéseket és ő látta meg azt is, hogy nem szabad olyan tempóval mennünk mint 2018-ban. Addig azt mondtuk, hogy ahova hívnak, ahol szeretnék, hogy ott legyünk, oda el kell mennünk, meg kell tisztelnünk a közönséget. - Ez igy is volt… Jöttek a bulik, szép volt látni a naptárt, de amikor odaértél a hétvégéhez és péntektől vasárnapig 13 bulit kellett megcsinálni, akkor éreztük a nehézségeket. Hajnal 3 kor hazaértünk, reggel 10 kor már indultunk, 1500 -2000 kilométereket utaztunk. Én vezettem végig. Kocsiból színpadra futni, színpadról kocsiba, és ez igy ment hétről-hértre. Amikor már fizikálisan és mentálisan megéreztük ennek hátrányát, húztunk egy határt. Maximalizáltuk a hétvégi bulik számát, és minden második vasárnapot szabaddá tettük.. Én hétköznap is dolgozom, alkotok, stúdiózok, így egyetértettem Vikivel, hogy nem ér annyit az egész, hogy az egészségünk rovására menjen. Most kényelmesen megcsináljuk a heti 3-4 bulit, és jut időnk a pihenésre is.  

 

Melyik szerzeményedre vagy a legbüszkébb és miért?

2008 táján írtam egy dalt.  Akkoriban csak stúdióztam, nem voltam még "Sihell Ferry".  Szerettem volna kiénekelni magamból, hogy én roma vagyok, és ezt büszkén vállalom, kiakartam énekelni, hogy szeretem a szüleimet, testvéreimet, a feleségemet, és azt is kiakartam énekelni, hogy szívből énekelek bárhol, hiszen a véremben van a zene. Aztán 3 év múlva jött egy lehetőség arra, hogy énekeljek, és ezt a dalt énekeltem el. Ez a dal akkor célba ért, és megnyitotta a kapukat előttem. Talán a dalban elmondott őszinteségem, az egyszerűségem jött át a dalomon keresztül. 10 éve minden egyes fellépésen eléneklem ezt a dalt és mai napig végig fut a hideg rajtam, ahogy a közönségem énekli velem a dalt, hogy "Fekete véremből cigány zene szól, szívből dalolok, szívemből dalolok!...”

 

Te azon emberek közé tartozol az ismerettségi körömben, aki a sikerei ellenére nagyon is a földön jár. Neked mi a titkod?

Az otthon, ahonnan jöttem. A mélyszegénység, de hatalmas szeretet. Sokszor hallom, hogy ki milyen szegény volt, de annyira senki mint mi. 14 éves koromig se fürdőnk, se benti WC-nk nem volt, pedig már a 80-as évek végét jártuk. Volt egy szobánk, abban heten laktunk (4 testvérem és szüleim), de nagyon boldogok voltunk. Az, hogy esetleg most sikeres vagyok, számomra nem a csillogást és a pompát jelenti, hanem a biztonságot.  Nem élünk hivalkodó életet, de az, hogy a siker esetleg anyagi jólléttel is jár, én erre mindig azt mondom, hogy van egy nagy tortánk és annak rengeteg szelete van. Aki velünk tart annak jut a szeletből. Kinek egy, kinek kettő, ez már csak rajtuk múlik.